2013. március 13., szerda

Bodobács szezon van! :)

Már minden hemzseg nálunk ezektől a piros-fekete (de nem katica) aranyoskáktól! Ez már ugye azt jelenti, hogy tavasz van? Megihlettek a kis bodobácskák, majd meglátjuk mi sül ki belőle. :)

2013. március 12., kedd

Kötős Kedd, avagy a Holt Kötők Társasága



Elég régóta nem tudtam kedden menni kötni, a suli valahogy mindig közbe jött. Múlt hèten amikor az új Barka bolt megnyitotta kapuit muszáj voltam mèg aznap elmenni és másnap végre sikerült egy keddire is eljutni.
 Amikor elkezdtem intenzívebben kötni pár éve, a ravelryn láttam, hogy kint szinte minden fonal boltban van egy esti kötős találkozó. Nagyon hiányoltam ezt az èletemből mivel az én korombeliek közt igazàn kevés embert látok kötni  és úgy szerettem volna megosztani egy hozzáértővel a sikereimet, tapasztalataimat. Persze otthon S meghallgatta de nemigen tudott hozzászólni szegény. (Azért jár neki a dicséret mivel azóta számtalanszor segített a "nehéz" döntésekben, és valamelyest màr bele is tanult a fonalát világába.) Szóval keresgéltem, de jó ideig nem jártam sikerrel, aztán elindította a Barka a keddi találkozóját.
Eleinte nagyon izgultam, szinte félve mentem oda, de ami ott várt az igazán megnyugtatott. Mindenki kedves volt, befogadóak és kíváncsiak voltak. Rögtön bevontak, végignevettük a találkozót. Egy időben minden héten ott voltam, ez volt a hetem fénypontja. Ezeken az estéken megosztjuk egymással az aktuális tippeket, tanácsokat,hogy kinek milyen minta a következő nagy terve, na meg magunkról is esik szó. Ma például megalakult a Holt Kötők Társasága, és majdnem Zuglói Kötőklub is lett. (Nem vetettük még el!:)) Azóta sajnos már nem mindig tudtam heti rendszerességgel járni, de amikor megyek mindig kíváncsian várom hogy ki mit kötött a héten.
Ti szoktatok járni közösségbe kötni?
A pulcsival haladtam, már az ujján vagyok, de biztos, hogy több fonal kell majd hozzá.
Festés terén ezeket alkottam:
Málnabokor
 Étel festékkel készült, amolyan meglepetés végeredmény lett. :) Érdekes volt, ahogy a piros kivonta magát és csak a selyemhez tapadt.
Neve nincs, lehet jelentkezni:)
Végre-végre az én színeim!!! Teljesen feldob, ahogy itt csücsül mellettem és csak úgy hívogatja elő a tavaszt.
Igazi zoknifonalnak való, vagy bármilyen sokat hordott darabnak, 75% superwash BFL 25% nylon. Így gyapjúnak egyáltalán nem szúrós, ahogy néha a nylonos fonalak, és gyönyörű ragyogása van.
Nagyon várom már a tavaszt, szeretnék már kiülni a szabadba fonni, kötni, létezni. Szívesen várom a hasonlóra vágyókat, hátha együtt is tudnánk mindezt.
D


2013. március 11., hétfő

Sajnálom, megjavulok :)

Szánom-bánom, nem írtam. :( Azt hittem több időm lesz a vizsgaidőszak alatt belekezdeni az egészbe rendesen, mert mikor lenne időm mint amikor amúgy is egész nap itthon vagyok a gép előtt... Na de nem baj, most majd jól helyre hozom a dolgokat. :)
Azért a kezeim nem maradtak tétlenek!
A csoporttársaim mindig azt hiszik, hogy én csak zoknikat kötök. És mindig csak fél párakat. (Bár azt is hiszik hogy bébizoknikat kötök, pedig annyira nem kicsi a lábam..) Biztos ti is ismeritek azt az érzést amikor már épp  készen vagytok egy zoknival és aztán bele kéne kezdeni a másik ugyanolyan darabba. (Vagy csak én vagyok ilyen?) Azért néha be is fejezek egy-két párat.. Például legutóbb Lang Yarns-ból készült, amit a Barkában vettem anno amikor megérkeztek. Akkor nagy hévvel megkötöttem másfél zoknit, amit most volt lelki erőm befejezni. Elég rövid lett mert folyamatosan azt hittem az elsőnél, hogy mindjárt a felénél vagyok, aztán a végén az egész pár kicsit lett csak több mint a fél 10dekás gombolyag. Képek legközelebb, most nem találom :)
Ezek után muszáj volt nagyobb dolgokba vágni a fejszémet, Anyukám két pulcsit is rendelt magának! Egy könnyed nyárit, már-már világító fonalból, és egy nagyon vastag télit Jared Flood mintája alapján.
A vékonnyal kezdtem, egy ideig elég gyorsan haladtam. Az egészben a pláne, hogy a minta németül van, amit hiába tanultam egy évig általánosban, még alap szavakat sem értek. Több időt töltök a fordítgatással mint a kötéssel, és kezdek kissé aggódni, hogy valami nem stimmel, mert furcsán nagy de még tovább kéne menni. Szerintem holnap meg is kérdezem a Közös Kötősön hátha valaki tudja.
A fonal elég kellemes, pamut, bambusz és len keveréke, bár elég sok fog kelleni ehhez a pulcsihoz, mert csak 90m/50g.

itt tartottam kedden, most már szinte kész a háta..

A Jared Flood minta nagyon izgat! Mindig bajban voltam a fair isle mintákkal, eddig csak egy kesztyűt sikerült megfelelő nyújthatósággal megkötni így. Hátha nagy tűvel vastag fonallal jobban fog menni.
Jared Flood-tól a Stilwell
A rokkám sem pihent, fonogattam serényen, és festettem is, ami elég jól sikerült, de erről majd legközelebb. A karácsonyi hajtás után jó volt kicsit olyat festeni ami nekem tetszik, és nem csak fiúszínekben lehet gondolkodni.
Készül egyéb is a konyhámban (szó szerint) amiről szeretnék majd mesélni, ez igen sok időt vesz el a gondolkodásból számomra. 
Egy kérdés jutott eszembe: Ti mennyire használjátok a Meskát? Olyan jó lenne ha tényleg tudna úgy működni mint kint az Etsy..
Jó kötést,
D